Miért öltözködünk, ékszerezzük magunkat, festjük testünket, vagy vágjuk
fazonra hajunkat?
az öltözködés művészet a leplezett,
de akaratlagos
kommunikálás művészete. Minden tartalommal, információval bír
világunkban, így az ember külső megjelenése is. A testi adottságok nagy
többségében
nem változtathatóak, az öltözködés azonban - mely a
viselkedés része - intellektusunk által befolyásolva változtatható.
A viseletek, a külső megjelenés központi eszköze: a ruha. A ruha
önmagában nem kommunikál, illetve csak gazdájáról tud információval
szolgálni; ember nélkül a ruha ugyanolyan tárgy, mint bármely másik. Általánosan elterjedt
tévhit, hogy azért öltözködünk, mert fázunk. Tévhit, mert több
feljegyzés
is igazolja ennek ellenkezőjét. Az eszkimó asszony - 30C-os
hidegben kiviszi csecsemőjét a hóba és kitakarja, vagy például a
Dél-Amerika partjait felfedező első hajósok megdöbbenéssel jegyezték
fel, hogy az ottani indiánok anyaszült meztelenül élik életüket a
majdhogynem sarkköri hidegben. "Tévedés azt hinni, hogy az emberi
szervezetnek kívülről kell meleget kapnia. A belső égés következtében
állandóan szükség van bizonyos hőmennyiség eltávolítására." (Érdemes
viszont megjegyezni azt is, hogy a hidegben több kalóriát fogyasztunk;
ebből következik, hogy ha az ember melegen tartja testét, kevesebb
élelemmel is beéri .) Az ember , hőváltozásokhoz való alkalmazkodása hihetetlenül jó. Senki
nem tagadhatja, hogy a ruha néha valóban védelmül szolgál, de az is
kétséget kizáróan kijelenthető, hogy a ruha tett minket érzékennyé a
hideg iránt. A ruházkodás első nyomai a jégkor végén Dél-Európában,
ie. 30. évezred és ie. 15. évezred közti időre tehető. Információt
hordoztak a későbbi test nyomorítások is. A fejforma hosszanti direkt
nyújtása egyes afrikai népeknél napjainkig gyakorlatban van. "Azoknál a
törzseknél, ahol ez a szokás elterjedt, az egyszerű emberek fejükön
viszik a terhet. A csúcsos koponya eleven bizonyítéka a
felsőbbrendűségnek." A fül kitüntetett testrész, a primitív népek
ezt dolgozták meg a legalaposabban; nyújtották, lyukasztották,
ékszerezték. A fej napjainkig az
intellektust, a szellemvilággal való kapcsolatunkat jelképezi; így nem
nehéz elképzelni, hogy a természeti népeknél mennyire fontos szerephez
jutott ennek védelme. A frizura a
divatnak alávetett beavatkozásmód, de szintén a természeti forma
megváltoztatása. A jó és rossz szellemekben való hittel együtt jár a
meggyőződés, hogy a szín ami az emberre olyan erősen hat a szellemeknek
sem közömbös. A szervezett társadalom egyebek között felhasználta a
színekkel való megkülönböztetést, így az azzal való kommunikálást is
rendtartásában. A színekkel való megkülönböztetés eleinte gyakorlati
célt szolgált, azt hogy a törzsfő harc közben számon tarthassa
embereit. Természetesen az egymástól való elkülönülés egyben
hovatartozást is jelentett; különböző törzseknek, különböző színeik és
mintáik voltak. A harcos azonosította magát a törzs totemével és
''nemzeti'' színekben halt meg. Amerika felfedezésekor alakult ki az
indiánok rézbőrű névvel való illetése, ami egyáltalán nem annak
köszönhető, hogy borüknek vöröses árnyalata lett volna, hanem vörös
harci színeket használtak, ami az ellenség kiontandó vérét jelképezte.
A harc sikerességének első jele, ha az ellenség megijed, illetve
sikerül megfélemlíteni. A színek és ábrák ebben is segítségére voltak
az embernek; elterjedt motívum volt a fehér csontváz festése a testre.
Ez az ábra megfigyelhető a múlt századi huszárruhák zsinórozásán,
illetve a huszárcsákón eredetileg a címer helyén levő koponya szerű
díszítésen. Az ember mihelyt megismerte a festéket és annak
felhasználhatóságát, szépítésre használta azt. Az asszony
kellemetességét, a férfi félelmetességét hangsúlyozta. A természeti
népeknél a vadászat és a harc szükségszerű velejáa sebhelyek és
hegek. Ezek a bátorság és harcedzettség tanújelei, melyekre a harcosok
büszkék, szívesen viselik, sot ''mutogatják'' azt. Hogy jobban kiemeljék
a sebhelyeket, eleinte szándékosan elfertőzték azokat, később pedig
festékanyagot vittek a sérült borfelszínre. Így jöttek létre az első
tetoválások. Később ezekkel a tetoválásokkal rangot, hovatartozást is
jeleztek ugyanúgy, mint korábban a festékekkel. A déltengeri szigeteken
a tetoválás az előkelők kiváltsága; a felfedezések korában a matrózok
ezzel bizonyíthatták, hogy merre hajóztak. "A
testfestés az emberiség
legrégibb művészete. A tatoo művészek a világ minden részén, főleg a
japán és kínai mesterek munkáit utánozták." Megfigyelték, hogy
magasabb rendű majmok néha mulatságból gyümölcsöket gallyakat
akazdgatnak a bundájukba. Az
ékszerezés szintén elég korán megjelent az
embernél. Eleinte természetesen itt is nagyobb szerepet kaptak a
szellemvilághoz kötődő tárgyak, így az ékszer természetesen talizmán
is. A jó szellemeket meg lehet vesztegetni a talizmánnal, a gonoszakat
el lehet ijeszteni. De az ékszer elsősorban díszítés. Érdemes
megfigyelni, hogy súlyos ékszereket általában a karcsú fajták viselnek,
míg a vaskos testuek a finom ékszereket kedvelik. "A fekete bőrűek az
ezüstöt, a barnák az aranyat, a sárgák a zöld jade-et, a lenhajú fehér
dánok a sárga borostyánt." Nem megvetendő előnye az ékszereknek az sem,
hogy csörgésük zenével kíséri viselőjük minden mozdulatát. Civilizált
népeknél a díszítés ilyen formái szerényebb méretűek, fontosabbá válik
a diszkrét megjelenés és az ékszer finom megmunkálása. . A vadász
állatbőr álcát húz a vadászathoz. Ezt a viselkedést már nem sok
választja el az ünnepi maszktól. "Aki maszkot ölt, azonosítja magát a
szellemvilág titokzatos hatalmával, kilép önmagából, transzba esik.
Áttőr az emberi lét korlátain, természetfeletti lénnyé változik." Azt a
varázserőt, melyet primitív népek az álarcnak és a talizmánnak
tulajdonítottak, a későbbi korok emberei a ruhára viszik át. "A
társadalom alapja - mennél tovább töprengek, annál inkább elámulok
rajta: a ruha." S valóban a ruha a hatalom jelképe. Személyiségünk,
önérzetünk kiteljesedik a hozzánk illő ruhától; a ruha leplez - nem
tagadja meg ősét, a maszkot. Azért öltözködünk, hogy feltűnjünk, de
leplezzük ezt a szándékunkat. Az emberek általában nem olyannak akarják
mutatni magukat, mint a többi, inkább olyannak, mint a hozzá hasonlók,
vagy azok akikhez hasonlítani szeretnének. A ruha átvette az ősi
ékszerek és a testfestés másik fontos szerepét is: rangot jelez. Mint
régen a harci festések, úgy ma az egyenruhák vívják nemzetek között a
harcot; sőt nemzedékek között. De a ruha fegyver a nemek közötti
folytonos viszálykodásban is. Az emberiség kezdete óta tart ez a harc,
és mindig az uralkodott aki az élelmet és az élethez szükséges dolgokat
leginkább képes volt előteremteni. Fontos szerephez jut a föld,
ezáltal annak megművelője a nő is. Új társadalmi beállítottság válik
uralkodóvá: a matriarchátus. Napjainkra nagy változásokon ment
keresztül öltözködésünk, bár lényegi célját tekintve azonos maradt
ősével. Az ősi népek öltözködése egyszerű és őszinte, míg a művelt
népek sohasem vallanak színt.
További összefoglalók a következőről AZ EMBER ÉS AMI RAJTA VAN